Fejlődő infrastruktúra
AZ OLIMPIARENDEZÉS ELŐNYEI – 7. RÉSZ
Nem kétséges, hogy egy olimpiarendezéshez fejlett infrastruktúra szükséges, a közösségi közlekedés, a közlekedési- és úthálózat fejlesztése hosszú távon is óriási hasznot jelenthet az országnak és a fővárosnak, melyből az itt működő cégek, így a hazai kis- és középvállalkozások is profitálnának.
Mivel a beruházások jó része az olimpiától függetlenül megvalósulnának, ezért azokra Európai Uniós fejlesztési forrásokat is le lehetne hívni, melyek mintegy 90 százalékban fedeznék a költségeket. Ilyen fejlesztés lenne a többi közt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása valamint közúti kapcsolatának fejlesztése, a budapesti városi és elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése, autóutak autópályává bővítése, autópályák meghosszabbítása, vagy a pesti alsó rakpart forgalomcsillapítása. Számos infrastrukturális beruházás azzal a céllal valósulna meg, hogy jelentősen javuljon az összeköttetés Budapest és a vidék mellett. A cél elérését segíti, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reformprogramja, az Agenda 2020 lehetővé teszi, hogy a korábbinál jóval több vidéki helyszínt lehessen bevonni a rendezésbe.
(Forrás: PricewaterhouseCoopers/Olimpiai megvalósíthatósági tanulmány – 2015)